Alapítónkról: Grosics Gyuláról

Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását, amely meglehetősen érdekes körülmények között indult. A dorogi futballcsapat 1940-ben az éppen soron következő idegenbeli bajnoki mérkőzésre igyekezett indulásra készen, amikor kiderült, hogy nem áll a csapat rendelkezésére kapus, ugyanis a háború miatti állandó harckészültség következtében a sorköteleseket egész hétre a laktanyákba vezényelték és csak hétvégére kaptak kimenőt. Az akkori dorogi sportolók közül többen, köztük a labdarúgócsapat mindkét kapusa érintett volt. Korábban minden mérkőzésre elengedték őket, azonban azon a hétvégén egyikük sem térhetett haza. A csapatnak már indulnia kellett volna. Több játékos már fenn ült a teherautón, amely szállította őket, miközben a fiatal Grosics a szokásos vasárnap délelőtti misére indult, de a templom előtt betért a sporttelepre. A fiút szülei papnak szánták, aki az egyházi elfoglaltságok mellett a dorogi utánpótláscsapat tagja is volt, és ha csak tehette, idejét a sporttelepen töltötte. Gyakran volt labdaszedő is a felnőttek edzésein és mérkőzésein, így nem volt teljesen ismeretlen a felnőtt csapat tagjai és vezetői előtt. Az idő sürgette már a csapatot és jobb híján az arra tévedt Grosics személyén tűnődtek, aki még csak 15 éves volt, amikor Pfluger Dezső, aki a humornak sem volt soha híján, leszólt a teherautó platójáról: „Ha nincs pap, jó a ministráns is!” A velős megállapításában minden benne volt, ugyanis Papnak hívták a dorogiak első számú kapusát, Grosics pedig ministráns volt a helyi templomban. Az ifjú doroginak azonban nem csak a kora okozott fejtörést a vezetőknek, hanem az is, hogy nem rendelkezett kellő kapusmúlttal vagy tapasztalattal. A vezetőedző ezek ellenére magára vállalta a teljes felelősséget Grosics bevetéséért, amiről biztosította a frissen a felnőtt csapatba avanzsált új kapust is. A mesébe illő történet azzal teljesedett ki, hogy a dorogiak biztos győzelmet arattak és innentől fogva elindult Grosics Gyula páratlanul sikeres labdarúgó-kapusi pályafutása is. Ennek tulajdonítható, hogy Grosicsból sportoló és nem lelkész lett, amiben Pfluger „Fifa” nem kis szerepet játszott.

2008-ban többször intenzív osztályra került, kilyukadt a tüdeje, illetve tüdőgyulladást kapott, de sikeresen megoperálták. 82. születésnapján szabályosan, szimbolikus céllal leigazolta a Ferencváros.

Grosics 1948 és 1954 között a veretlen magyar válogatott állandó kezdő kapusa volt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt. Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, de Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától. Később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is.

Az Aranycsapat (Golden Team, Mighty Magyars, Marvellous Magyars, Magnificent Magyars, Magical Magyars) minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának díszítő jelzője és közismert neve. Ez a csapat az 1950-es évtől 1956-ig játszott együtt, de maga a tágabb korszak 1941 és 1960 közé esik.

A csapatban számos kivételes képességű labdarúgó játszott, de közülük is kiemelkedett Puskás Ferenc, aki emblematikus alakká vált, és ma is az egyik legismertebb magyar a világon. A csapat mérkőzéseinek sorából kiemelkedik az 1953. november 25-én a londoni Wembley Stadionban az angol labdarúgó-válogatottal rendezett „Az évszázad mérkőzésének” titulált 6 : 3-ra nyert barátságos találkozó. Ám a legfontosabb mérkőzése, az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntője volt, ahol az öt éve veretlen magyar csapat 3–2-es vereséget szenvedett a nyugatnémet válogatottól. Az esélyesebb magyarok elleni, német szempontból „szerencsés győzelmüket” a német futballtörténelem a „berni csoda” névvel illeti. 2017-ben Tóth II. József halálával az Aranycsapat végleg a sírba szállt. 2018-ban Szepesi György, az Aranycsapat 12. tagjaként emlegetett sportriporter 96 évesen távozott az élők sorából.

A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen). A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját.

A legtöbb gólt egy meccsen belül az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzésein a németek ellen játszott találkozón kapta. Ezt a meccset Magyarország 8:3-ra nyerte, hogy aztán a döntőben óriási meglepetést okozva 3:2-re kikapjon a németektől. Grosics 3 gólt kapott az 1962-ben Budapesten Hollandia ellen vívott, döntetlenre zárult meccsen is.

Grosics 86 válogatott szereplését tekintve (amiből 59 barátságos mérkőzés) ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott. Ez meccsenként 1,12 gólt jelent, ami azokban a mainál sokkal gólgazdagabb időkben alacsonynak számít. Először 21 évesen állt a válogatott kapujába, 1947-ben Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben (Jugoszlávia ellen), a két találkozó közt 15 év és 55 nap volt.

Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. 17 esztendeig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán Sport Club elnöke, ahol a futballélet egyik vezérszónoka lett, aki már a hetvenes évek végén megannyiszor figyelmeztetett a sportág morális csődjére.